Kezdetben sok kisebb-nagyobb dolog feltűnt, ami más Sydneyben, mint otthon. A fákról már volt szó, de ami talán még ennél is meghatározóbb, az az állatok. 

Kezdjük a madarakkal. Az álmos európai utazó itt nem madárcsicsergésre és rigófüttyre kel reggel, hanem kakaduk és papagájok rikácsolására, kokaburák kacagására vagy a varjak vijjogására. Ez utóbbi a személyes kedvencem és egyben a legfurább, mert ezek a varjak több regiszterrel magasabb hangon oáznak, mint az otthoni rokonaik. Egyszerre hátborzongatóan emberi és nevetségesen banális. De ki tudja, ha ezek a varjak sok emberi szót hallanak a városban és az evolúció teszi a dolgát, évmilliók kérdése és a társalgási szintű angol sem lehet elérhetetlen számukra.

A madarak nem csak a természetközelibb, kertvárosias részeken élnek Sydneyben, de a belvárosban sem ritka a jelenlétük. Tényleg zavarbaejtő, hogy az utcán az ember feje felett időnként átrepül egy-egy kis papagáj, ha leül uzsonnázni, odavetődik egy-egy bátrabb vadpulyka vagy íbisz. Az egyik strandon egyszer egy csapat repülő pelikánra lettem figyelmes. Olyan ez, mint egy inverz állatkert, ahol az emberek a nap végén visszatérnek “ketrecükbe” az állatok pedig szabadon jönnek-mennek. 

 Emellett kisebb-nagyobb gyíkokkal, ausztrál vízisárkányokkal (nevükkel ellentétben elég békések és félénkek) vagy akár kisebb testű kengurukkal (wallaby) is összefuthatunk, bár ez utóbbiakkal azért inkább a lakóövezetek között elterülő, az óceánba benyúló félszigetek (ún. headlandek) erdősebb részeiben. A tegnapi túrán pont láttunk egyet, meg is örökítettem (legjobboldali kép).

Egyébként számomra ezek a headlandek lettek Sydney egyik legjellegzetesebb sajátossága.  Természetvédelmi területek a városon belül, egyfajta védett szigetet, pontosabban félszigetet képeznek az állat és növényvilág számára. Jól kiépített sétautak vezetnek keresztül rajtuk és gyönyörű kilátás nyílik róluk a város különböző pontjaira. Mivel az óceánpart Sydney környékén sok kis öböllel tagolt, ezért elég sok ilyen bejárható headland létezik. Alábbi képek az egyik legszebb ilyen útvonalon, a Bradleys Headen készültek.

 Ha Ausztrália, akkor kenguru. És krokodil, koala, wombat, kacsacsőrű emlős, tazmán ördög. Ezekkel az állatokkal is mind találkoztunk - az Australian Reptile Parkban. Ez egy kissebb, közvetlenebb állatkert ahol leginkább a helyi állatvilággal ismerkedhet a látogató. Nagyon szimpatikus volt, hogy a ketrecek bejárása mellett sok gyakorlatias programmal is készültek: előadások, etetések, állatsimogatás, kígyó-show és miegymás. Ezekből gyűjtöttem pár fun-factet a koalákról, akik a legnyomibb és egyben legaranyosabb állatok mind közül: 

• a koala a nap 24 órájából 17-18-at átalszik, viccesebbnél viccesebb pózokban
• teszi ezt azért, mert tápláléka az eukaliptusz fák levele, mely magas rosttartalmú, de energiában nagyon szegény táplálék, így egyszerűen nincs ereje másra az alváson kívül (nem, nem hallucinogén és tudatmódosító a levél ahogy azt sokan, korábban én is gondoltam, de toxikus, amivel viszont a koala emésztése megbirkózik)
• a több száz különböző eukaliptuszfa közül csak nagyon kevés félét esznek, de hogy melyiket, az koaláról koalára változik - igazi kis gourmet-k
• az állatkertbe, de még az állatkert parkolójába is tilos kutyát vinni, mert a kutyaugatást hallva nagy a kockázata annak, hogy a koala szívrohamot kap és elhalálozik 

Fentiek ismeretében igazolódni látszik a tézis, miszerint az evolúció során nem kizárólag a legfittebb fajok képesek a túlélésre, sokkal inkább mindenki, aki nem totálisan életképtelen. És a koalák példájából látszik, hogy a természet sokszor nem teszi olyan magasra ezt a lécet. Legalábbis itt Ausztráliában nem.

A koalára és a legtöbb őshonos ausztrál állatra manapság - mily meglepő - az emberi tevékenység és ezzel összefüggésben az őshonos életterük csökkenése jelenti a legnagyobb veszélyt. Plusz, mivel Ausztrália egy elzárt sziget, minden új betelepülő, legyen az ember, állat, növény, gomba vagy bármilyen mikroorganizmus, potenciális veszélyforrás. Így jobban érthető az a rigorózus vizsgálat, amivel a repülőtéren találkozhat a belépő utas. Nyilatkoznod kell többek arról, mennyire sáros a cipőd, léptél-e vele édesvízbe, milyen élelmiszereket hozol be az országba, milyen betegséged van. Ha ezeket elmulasztod és kiderül a hatóságok számára, ki is tilthatnak az országból. Hallottam olyan itt élő magyarról, aki a töltött paprikához szükséges paprikamagot “csempészett” be az országba (itt ugyanis csak a vastag héjú kaliforniai paprika kapható a boltban, tv paprika nem), nem keveset kockáztatva ezzel. De végül bejött neki.

Végezetül pár szó a veszélyes állatokról. Ezekre a legkönnyebb otthon ráparázni Ausztrália kapcsán, de ezekkel találkoztam eddig a legkevesebbet Sydneyben és környékén (fenntartva, hogy az ország más részein más lehet a helyzet). Egyszer láttunk kígyót a veszélyesebb fajtából, de az egy nagyobb nemzeti parkban volt, távol a várostól, a biztonságos palló alatt. Illetve egyszer áthajtottunk egy - már élettelen - kígyón, akinek nem sikerült időben átkelnie az úton. Az óceán élővilága is változatos, sokszínű élővilággal találkoztam az eddigi snorkelezések során. Cápák, mérges ráják és medúzák helyett csak meglepően nagy, de barátságos halakkal volt eddig dolgom, remélhetőleg ez így is marad. Az egyik legemlékezetesebb egy nagy Napóleon-hallal való találkozás volt, akit annyira nem izgatott, hogy közel úsztam hozzá, békésen eszegette tovább kedvenc tengeri moszatját.