A kincskereső már távolról feltűnést keltett a kevés számú strandoló között. Mikor először megpillantottam, még nem volt kincskereső, csak egy 40 év körüli fura fickó. Halászsapka, napszemüveg, fekete póló, fekete rövidnadrág, papucs. Egyik kezében fémdetektor, másikban szűrőlapát. Igazi csodabogárnak tűnt. Néha térdig, néha bokáig gázolt a vízben, úgy pásztázta az aljzatot. A detektor néha bejelzett, ekkor matatás, néha a lapát is előkerült.
Megszólítottam:
- Megkérdezhetem, mit keresel?
- Aranyat tesó. Aranyat.
- Ékszereket?
- Bizony, tesó. Ha tudnád mennyit találtam már!
- Tényleg? - hitetlenkedtem.
- Ó, igen. Ezek a lányok, ezek úgy strandolnak, mintha divatbemutatón lennének. Ékszerben jönnek ki ide a partra, van aki még sminkel is. Strandra, sminkben! Mintha versenyeznének egymással. És utána mi történik? Elveszítik, lecsusszan róluk a gyűrű. Én meg megtalálom.
Az égbolton előttünk áthúzott egy hidroplán. A közeli fákon papagájok rikácsoltak.
- Sokat találtál már?
- Rengeteget! Két dolog játszik a kezemre: a naptej és a hideg víz. Nincs az az aranygyűrű, ami ne csusszanna le ezektől. - mondta mosolyogva a csodabogár. - Egyébként spanyol vagy?
- Hogyan?
- Spanyol vagy? Vagy honnan jöttél?
Ezt valamiért bóknak vettem. Hmm spanyol, nem is olyan rossz! Végül őszintén válaszoltam:
- Nem. Magyarországról jöttem, Európából.
Ezt a hülye szokást lassan elfelejthetném, hogy hozzáteszem Európát, mert itt mindenki (!) tudja, hol van Magyarország!
- Áá, Magyarország, az szép! De Európa, uh, migráció - és sokatmondóan rázta a fejét.
- Hát igen, vannak nehézségek - mondtam - És te honnan jöttél?
Megszoktam már, hogy ide mindenki jött valahonnan, ki korábban, ki később.
- Én itt születtem - mondta és napszemüvege mögé rejtett szemében, úgy véltem, büszkeség csillant. - Na nem pont itt, hanem Nyugat-Sydneyben. - kis csend, utána folytatta. - És hogy tetszik itt nálunk, mióta élsz itt?
- Ja, csak látogatóban vagyok itt. Családlátogatás. Márciusig maradok. De Sydney nagyon tetszik: zöld, tele parkokkal, strandokkal, félszigetekkel, természettel.
- Igen. Csak kár, hogy minden megdrágult. A lakásárak kilőttek, a városban is mindenért fizetni kell, egyre többet! - elégedetlenkedett.
Lehet, hogy nem hobbiból vagy jókedvében fésüli át a strandot, hanem ez a mellékes? Vagy lehet, hogy főállású strandguberáló?
- És hogy ízlik a kaja? - kérdezte.
Hát izé, mit válaszoljak, nem eszek nagyon mást mint otthon, nem hinném, hogy létezik olyan, hogy ausztrál konyha, de nem akartam megbántani:
- Alapvetően rendben van, bár a tengeri herkentyűkért nem annyira rajongok - nyögtem ki végül.
- Steak? - próbált kisegíteni.
- Steak - mondtam barátilag.
A közelben egy nagy csapat iskoláskorú gyerek érkezett kajakokkal, mentőmellényben. Élénk zsivajuk betöltötte a kis strandot, ahogyan vízreszálláshoz készülődtek.
- Különben nagyszerű ország ez! Jártál már Nyugat-Ausztráliában? - folytatta.
- Nem.
- Ott az Indiai-óceán, itt a Csendes. Ide aztán nem jutnak be bevándorlók, csak akkor ha mi is úgy akarjuk! - büszkélkedett, hozzá elégedetten mosolygott.
A fémdetektor hirtelen vinnyogni kezdett. Mindketten a hang felé fordultunk. A víz bokáig sem ért, szinte már a parton voltunk. Körkörös mozdulattal próbálta jobban behatárolni a találat helyét. A detektor továbbra is vadul vinnyogott. Lábával ásó mozdulatot tett, majd a szűrőlapáttal is belekotort a homokba. A közeli parkban felrikkantott egy kakadu. A víz lassan kioldotta a homokot, a szűrőlapát alján megcsillant valami: egy fém alkatrész, valószínűleg egy napernyő tartozéka.
- Rengeteg a szemét ezeken a strandokon! Nem értem, a hatóságok miért nem jönnek le ide és büntetik meg a szemetelőket. Hallgasson rám: mondja meg a feleségének, hogy ne viseljen ékszereket a strandon! - tanácsolta, majd lassú, egyenletes mozdulattal az aljzatra irányította a fémdetektort - Nem tudja esetleg mennyi az idő?
Önkéntelenül is a bal csuklómra néztem. Nem volt rajta óra.
- Négy körül lehet, nemrég néztem - válaszoltam.
- Négy körül, aha. Értem. Minden jót!
- Sok szerencsét!
